+ 36 20 333 52 40

Gamification az e-learningben

A gamification vagy játékosítás a játékokból ismert eszközök alkalmazása az e-learningben. Célja, hogy növelje a kurzusokon való részvételt és a tanulók elköteleződését. Első elemeit sokszor nem is nehéz feladat bevezetni, mégis gyorsan javíthatja az eredményeket. Az e-learninget élvezetesebbé és könnyebben fogyaszthatóvá teszi, így a tanulók nagyobb lelkesedéssel és hatékonyabban sajátíthatják el a tananyagot. Műhelyposztunkban ízelítőt adunk a játékosítás eszközeiből, és segítünk, hogyan érdemes elindulni.

A gamification folyamatában is segítségetekre lehetnek azok a motivációs technikák, amelyeket ebben a műhelyposztunkban foglaltunk össze.

A gamification előnyei

A kutatások szerint, ha olvasniuk kell a tananyagot, a tanulók csak kis részére fognak emlékezni. Ez lényegesen javul, ha szóban, vizuális eszközökkel mutatjátok be nekik a tanulandókat, de a legjobb eredményeket az hozza, ha cselekvő részeivé válnak az okatásnak. Ebben segít a gamification.  

Amikor játékosításról beszélünk, nem egyszerűen csak kvízekre vagy szavazásokra gondolunk. A gamification lehet olyan egyszerű vagy összetett, amennyire csak szeretnétek, a villámkérdésektől a forgatókönyv-alapú szimulációkig. A cél a tanulók minél sikeresebb bevonása a tanulási folyamatba, hogy a képzés megragadja és meg is tartsa a figyelmüket, élménnyé váljon a számukra. Ez jót tesz a részvételi arányoknak és a tananyag alapos elsajátítását is segíti. Persze a legtöbbször nem egyszerű dolog egy tanulási program teljes játékosítása, rengeteg munkára és szakértelemre van szükség ahhoz, hogy igazán jól működő, akár egymásra épülő kurzusokat tudjatok létrehozni. 

További előny lehet, hogy azon szervezetek számára, amelyeknek sokszor van gyors és aktuális információra szükségük arról, hogy alkalmazottaik milyen elméleti vagy gyakorlati tudással rendelkeznek, a játékosított feladatok értékelései pillanatképet nyújthatnak erről.

Ismert példa a játékosításra a Duolingo nyelvtanuló app. Ebben rövid leckék teljesítésével pontokat lehet szerezni, amelyekkel új szinteket nyitsz meg, így a sokak által utált nyelvtanulás egy szórakoztató folyamattá válik.

gamificiation
munka e learning szoftverrel

Az e-learning tananyagfejlesztés legjobb szoftverei

Hogy jön létre az e-learning tananyag? Én is tudok ilyet készíteni? Milyen szoftvereket hívhatunk segítségül, amikor belekezdünk egy tananyag elkészítésébe?

Olvass tovább!

A gamification eszközei

A játékosított e-learning természetesen azért általában nem egy teljes értékű videojáték (bár lehet az!). Olyan játékelemeket keressetek, amelyek vonzóvá, motiválóvá vagy hatékonyabbá teszik a tanulási élményt! Mivel rugalmas koncepcióról van szó, a gamification sokféle lehetőséget kínál. Érdemes azokat az elemeket választanotok, amelyikek a ti tanulási céljaitoknak a legjobban megfelelnek.

Történet

A tananyagot fel lehet építeni egy olyan történet köré, ami a felhasználókat a tananyagot feldolgozó cselekmény részévé teszi. Ha jól csináljátok, ez nagyszerű módja annak, hogy magával ragadó tartalmat hozzatok létre, és folyamatosan lekössétek a tanulókat.

Saját avatar vagy karakter

Ha az tanulóknak választható karaktere vagy avatárja van, az vonzóbb élménnyé teheti a tanulást. Az avatarjuk segít, hogy jobban beleéljék magukat a játékba és azon keresztül a kurzusokba. Az akár évekig játékban maradó karakter nagyon hasznos lehet, ha a szervezet tagjainak folyamatos képzésre van szüksége.

Jutalmazás, játékszintek

A felhasználók ösztönzése jutalmakkal, például pontokkal, jelvényekkel, játékpénzzel vagy új szintek folyamatos feloldásával növelheti motivációjukat és az elköteleződésüket. Jutalmazhatjátok a tanulókat az e-learning rendszerbe való bejelentkezésért vagy például a megtekintett videókért is.

Versengés

Lehetővé tehetitek a felhasználók számára, hogy csapatban vagy egyénileg versenyezzenek egymással, a szoftverrel vagy akár önmagukkal is, ami motivációt jelenthet a folyamatos jó teljesítményre. Érdemes lehet ranglisták használatával megmutatni, hogy a tanulók hogyan teljesítenek. Persze, nagyon kell ügyelni, hogy senki ne érezze magát folyamatosan vesztesnek, mert azzal pont nem a kívánt hatást éritek el.

videó e-learning

Videó és animáció a hatékony e-learningért!

A videók és animációk szórakoztatóbbá, könnyebben érthetővé és változatosabbá teszik a tananyagot. Nem mindegy azonban, hogyan fogunk hozzá a vizuális tartalom megtervezéséhez és elkészítéséhez. Tudd meg, milyen formában, milyen céllal használhatóak a különböző vizuális anyagok az oktatás során!

Olvass tovább!

Feladatorientált megközelítés, kihívások

A felhasználók kapnak egy feladatot és eszközöket a teljesítéséhez. Ha a tanuló egyik megoldása nem működik, nem sikerül teljesíteni a célt, újrapróbálkozhat, ha pedig sikerrel jár, új feladatokat kaphat. Jó kihívás lehet az is, ha egy adott feladatban le kell győznie egy másik tanulót.

Időkorlátok

Nem érdemes túlzásba vinni, hogy ne váljon nagyon stresszessé a tanulás, de az időkorlátok sokat segíthetnek a tanulók bevonásában, és segítségükkel jobban érzékelhetik a saját fejlődésüket is. Az adott időkorláton belüli teljesítést természetesen érdemes jutalmazni.

Azonnali visszajelzés

Azonnali visszajelzéssel a felhasználók tudják, mit tanultak, és ami még fontosabb, hogy mi vár még rájuk. Ez javítja az elköteleződésüket.

Szimulációk

A VR-t és az AR-t használó gamification nagyszerű módja például annak, hogy veszélyes helyzeteket tanítsunk anélkül, hogy a tanulóknak biztonsági kockázatot kelljen vállalniuk. A nem is túl távoli jövőben a virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) is az e-learning mindennapos részévé válhat. Ez a kétféle játékosítás teljesen más környezetbe helyezi a felhasználót (VR), vagy kibővíti környezetét (AR), így hozva létre képzési szimulációkat és problémamegoldó helyzeteket.

Hogyan érdemes belekezdeni a játékosításba?

A gamification sikere az e-learningben nagyban függ a mögötte lévő tervezéstől. Nagyon fontos tehát, hogy jól kitalált és alaposan átgondolt stratégiával kezdjetek bele a játékosításba.

gamification vr

Határozzátok meg tanulás célját és egy időkeretet az elérésére!

Pontosan milyen gyakorlati vagy elméleti tudást szeretnétek átadni a tanulóknak, és mennyi idő áll erre rendelkezésre? Az első fontos lépés a képzéssel kapcsolatos célok és a megvalósításhoz szükséges időkeret egyértelmű meghatározása.

Találjátok ki, hogyan fogjátok mérni a cél felé haladást!

Fontos, hogy hatékony módszereket találjatok a haladás nyomon követésére. Ezek a mutatók lehetnek a tanulók számára láthatóan a játék részei vagy csak az adminisztrátorok számára elérhetőek.

Értsétek meg a játékosokat!

A játékosok valóban úgy fogják játszani a játékot, ahogy elterveztétek? El fogják érni a kívánt eredményt? Érdemes előre tesztelni a fejlesztéseiteket, hogy mennyire működnek jól, mint játék, és hogy mennyire segítenek az anyag elsajátításában. Ha például a tanulók valamiért nem a várakozásoknak megfelelően vesznek részt, meg kell értenetek a problémát, és újra kell terveznetek a játékot.

Szánjatok időt a játékra!

A gamification csak annyira hatékony, ahány ember ténylegesen használja. Adjatok időt és teret a tanulók számára a játékkal való interakcióra! Ne más határidők miatt kelljen aggódniuk, amikor a játékban vannak!

Hosszabb játékokhoz hozzatok létre közösséget!

A játékosaid kommunikálnak a játékon kívül is? Ez különösen fontos, ha a játék hosszú távra készült. Használjatok online fórumokat illetve személyes találkozókat a hosszú távú érdeklődés és az elkötelezettség magas szinten tartására!

Segítségre van szükséged?

Ha belevágnál az e-learning játékosításába, de bizonytalan vagy, hogy számodra a gamification mely elemei és milyen módon hasznosíthatóak, keress minket, és segítünk kiválasztani a legjobb megoldást! Amennyiben korlátozottak az erre fordítható erőforrásaid, javasoljuk, hogy mindenképp vedd fel velünk a kapcsolatot, szakértő segítséggel ugyanis rengeteg munka és költség megtakarítható! 

Ha hasznos volt ez az írás, kövess minket Facebookon vagy Linkedinen, hogy értesülj a havonta megjelenő cikkekről!

Illetve fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén! ⬇️

Klippe Learning

Kik vagyunk?

Digitális oktatási szakértők és szoftverfejlesztők, akik követik a trendeket és innovatív megoldásokat kínálunk az általunk készített tananyagokban és rendszerekben. Már 14 éve foglalkozunk digitális képzésekkel, komplex e-learning tananyagok készítésével és rendszerek bevezetésével.

A Klippe Learning csapata elkészíti számodra azt a digitális oktatási és tanulási megoldást, amit megálmodtál – vagy megálmodjuk helyetted, ha nem tudod, hogy pontosan mire van szükséged. Saját tartalom, kreatív és motiváló módszerek, hozzád alakított platform.

Hol érsz el minket?

Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e-learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, vedd fel velünk a kapcsolatot:
írj nekünk a jobb oldali űrlapon keresztül!
vagy hívj fel minket:
vagy írj email-t:

        Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e‑learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, írj nekünk!