+ 36 20 333 52 40

Bite-sized learning: könnyen emészthető e-learning falatok

Információhoz jutni ma könnyebb, mint valaha, és ehhez az oktatásnak is alkalmazkodnia kell. A bite-sized learning modulok vagy e-learning falatok kicsi, önállóan hasznosítható információs elemek. Általában pár percig tartanak, és egy szigorúan meghatározott tanulási célkitűzésre összpontosítanak. Műhelyposztunkban összefoglaljuk, pontosan mi a bite-sized learning, hogyan működik és milyen úton érdemes belekezdeni a felépítésébe. 

Mi a bite-sized learning?

A bite-sized learning elve nagyon egyszerű. Egy hosszú egybefüggő tanfolyam helyett a képzést könnyen feldolgozható falatnyi darabokra bontják. A tanulóknak így lehetőségük van akár néhány perc szabadidőt is tanulásra fordítani, illetve könnyebben tanulhatnak a nekik megfelelő ütemben. 

Persze, attól, hogy egy kurzus mondjuk mindössze 5 percig tart, még nem feltétlenül lesz bite-sized learning modul. Ez inkább a tanulási céljától függ. A hagyományos kurzusokkal szemben, amelyek általában több tanulási célt próbálnak elérni, az e-learning falatok többnyire csak egy kulcsfontosságú célkitűzésre összpontosítanak. Akár egy blogposzt elolvasását vagy egy YouTube-videó megnézését is lehet bite-sized learningnek tekinteni, ha van egy konkrét tanulási célja.

munka e learning szoftverrel

Az e-learning tananyagfejlesztés legjobb szoftverei

Hogy jön létre az e-learning tananyag? Én is tudok ilyet készíteni? Milyen szoftvereket hívhatunk segítségül, amikor belekezdünk egy tananyag elkészítésébe?

Olvass tovább!

Miért működik jól a bite-sized learning?

Mindenkinek van legalább napi fél órája tanulni, de korántsem biztos, hogy egyben. A tanulónak nem kell előre eldöntenie, hogy az e-learning falatokat mikorra illeszti be a napirendjébe, mint egy 15-60 perces vagy akár hosszabb hagyományos e-learning modult.

A megfelelően kategorizált bite-sized learning kurzusok azért is nagyon népszerűek a gyakorlati oktatásban, mert bármikor elérhetőek. Például előfordulhat, hogy a cég egy munkatársa nem emlékszik pontosan, hogyan kell elvégeznie egy adott feladatot, és ahelyett, hogy rengeteg időt eltöltene például az interneten keresgélve, egyszerűen megtalálhatja a szükséges néhány perces e-learning falatot, és megtanulhatja vagy átismételheti a teendőit.

A rövidségük természetesen nem jelenti azt, hogy az e-learning falatok nem tudnak bemutatni kifinomult problémákat, vagy ne lennének érdekfeszítőek. Segíthetnek például a tanulóknak is eldönteni, milyen irányban haladjanak tovább, mert a segítségűkkel könnyen megismerhetik a különböző lehetőségeket, mielőtt döntenek.

Tanulás mobilon

A mobilinternet világában a tanulók releváns és személyre szabott tartalmakra vágynak, amelyeket bármilyen eszközön fogyaszthatnak, akár munkába menet vagy a reggeli kávé közben. Sok tanuló küzd azzal, hogy nem talál elég időt, amikor figyelmét teljes mértékben a tanulás felé fordíthatja. Ilyen feltételek mellett a bite-sized learning sokkal nagyobb eséllyel működhet. Például elég nehéz egy félórás számítógépre készített tanulási modulra koncentrálni, miközben reggel a villamoson zötykölődsz. Kézenfekvő megoldás a modulok kisebb darabokra bontása.

bite-sized learning villamos

A bite-sized learning előnyei a tanulók számára

A bite-sized learning a tanulás egy egészen újszerű módja, ami egyszerre hatékony és szórakoztató. A tapasztalat többnyire az, hogy a tanulók ezzel a módszerrel gyorsabban és könnyebben tanulnak. Az e-learning falatok megkönnyítik és élvezetessé teszik a tanulási folyamatot, és a tanulók korosztálytól függetlenül szeretik, mert gyakorlatilag szórakozás közben szerezhetnek ismereteket.

Ismerős környezet

Beilleszthetőek a megszokott informatikai környezetbe, például belső Sharepoint oldalakat is a tanulás szolgálatába állíthatunk. Ez előnyös, mert a kollégák ezeket a felületeket nap, mint nap használják, és nem kell további informatikai rendszereket használni.

Megkönnyíti a tananyag memorizálását

A tanulók nagyobb valószínűséggel emlékeznek az információkra, ha kis, könnyen fogyasztható adagokban kapják meg őket.

Könnyebbé teszi a meglévő tudás felfrissítését

A kisebb falatok lehetővé teszik a tanulók számára, hogy célzottan átismételjenek egy adott kisebb tudásanyagot.

Javítja a tanulók bevonódását

A bite-sized learning megfelel a jelenlegi tartalomfogyasztási szokásoknak. Lehetővé teszi a tanulók számára, hogy a saját tempójukban haladjanak végig a tananyagon.

Jól hasznosítható információkat ad át

 Az e-elarning falatok biztosíthatnak olyan gyakorlati ismereteket, amelyeket a tanulók azonnal alkalmazhatnak.

A bite-sized learning rugalmas

Azonnal hasznosítható

Az e-learning falatok könnyebben használhatóak fel azonnal, mint a hosszabb modulok. Például, ha egy cég munkatársa egy ritkán használt szoftverfunkciót akar működtetni, sürgősen szüksége lesz az ehhez kapcsolódó tudásra. Ebben az esetben értelmesebb és kényelmesebb is, ha egy kétperces videót néz meg az adott funkcióról, ahelyett, hogy egy az összes szoftverfunkciót lefedő egyórás vagy még hosszabb modulban kéne megtalálnia a számára fontos részletet.

Jól kombinálható

Az e-learnig falatok rugalmas módon alkalmazhatóak. Például az egyik tanuló használhatja csak az 1., 3. és 5. , a másik pedig a 4., 2. és 3. modult, preferenciáiktól és a szükségleteiktől függően. A tanulóknak elég csak a számukra lényeges témákat feldolgozniuk abban a sorrendben, ahogy számukra a leglogikusabb.

gamification játék

Gamification az e-learningben

A gamification élvezetesebbé és könnyebben fogyaszthatóvá teszi az e-learninget, így a tanulók nagyobb lelkesedéssel és hatékonyabban sajátíthatják el a tananyagot. Ízelítőt adunk a játékosítás eszközeiből, és segítünk, hogyan érdemes elindulni.

Olvass tovább!

Hogy kezdjetek bele a bite-sized learning felépítésébe?

1

Egyszerre egy témára koncentráljatok!

Rövid időintervallum áll rendelkezésére az információk átadására, ezért fontos, hogy egyszerre csak egy témát mutassatok be, és azokra a legfontosabb tudnivalókra összpontosítsatok, amelyeket a tanulóknak tényleg tudniuk kell. Kérjétek meg a téma szakértőjét, hogy vázolja fel, mely információk létfontosságúak, és melyeknek kell az e-learning falat középpontjában állnia! Tűzzétek ki a lehető legszűkebb tanulási célt, nehogy elakadjatok a túlzott mennyiségű szükségtelen információ miatt!

Növeljétek az anyag megjegyezhetőségét tesztekkel!

A tesztek beépítése segíthet az anyag megértésének felmérésében. De ne feledjétek, hogy ezeknek is falatnyi méretűeknek kell lenniük! Egyszerű, akár egykérdéses vagy 1-2 perces tesztek segítenek meghatározni a tanulók erősségeit és gyengeségeit, és lehetővé teszik, hogy abban kapjanak segítséget, amiben szükségük van rá.

3

Tűzzetek ki gyakorlati célokat!

A falatnyi tanulás talán legfontosabb előnye az, hogy a tanulók a leginkább szükséges tudást sajátítják el. Gondoljátok végig, hogy a létrehozandó e-learning falatok, hogyan fogják segíteni a tanulókat a feladataik megoldásában! Tudjátok meg, hol vannak a tanulók teljesítménybeli hiányosságai, hol tapasztalnak nehézségeket, és szabjátok ez alapján személyre a falatokat az ő szakmai igényeik szerint!

4

Tervezzétek meg alaposan!

Ha az e-learning falatok felépítését jól megtervezitek, akkor még hatékonyabbak lehetnek. A tanfolyam alapos átgondolása a bite-sized learningben talán még fontosabb, mint más típusú képzéseknél. A bite-sized learning moduloknak jól kategorizáltnak és könnyen kereshetőnek kell lenniük, hogy a tanulók különösebb erőfeszítés nélkül megtalálhassák azt, amire éppen szükségük van.

5

Gondoskodjatok kiegészítő tananyagokról!

A bite-sized learning nem jelenti azt, hogy a tanulók ne juthatnának teljeskörű tananyaghoz is. Gondoskodjatok róla, hogy a tanulók más tartalomformátumokhoz is hozzáférjenek! Rendelkezésre állhatnak akár hosszabb, kiegészítő mikrolearning modulok is, így az e-learning falatok is könnyebben meg tudnak felelni a különböző tanulási stílusoknak, és még inkább segíthetik a tanulók bevonódását.

6

Készítsetek tanulási kalauzt!

Ha nagy a témakör, amely sok e-learning falatot és egyéb támogató modult tartalmaz, nagyon nehézkessé válhat a tanulás nyomonkövetése. Ha ti nem láttok át mindent, akkor a tanulóitok sem fognak.
Az összes e-learning falatot rendszerező útikalauz lehetővé teszi a tanulók számára, hogy érzékelhessék a fejlődésüket. Fontos lehet, hogy tudják, mely modulokat végezték már el, és melyikekkel kell még foglalkozni. Így egyéni szükségleteik alapján választhatják ki a következő feldolgozandó falatot. Érdemes lehet akár egy személyre szabott tanulási kalauzt is létrehoznotok minden tanulónak.

Segítségre van szükséged?

Ha belevágnál a bite-sized learning felépítésébe, de bizonytalan vagy, hogy érdemes belekezdeni, keress minket, és segítünk kiválasztani a legjobb megoldást! Amennyiben korlátozottak az erre fordítható erőforrásaid, javasoljuk, hogy mindenképp vedd fel velünk a kapcsolatot, szakértő segítséggel ugyanis rengeteg munka és költség megtakarítható!

Ha hasznos volt ez az írás, kövess minket Facebookon vagy Linkedinen, hogy értesülj a legújabb cikkekről!

Illetve fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén! ⬇️

Klippe Learning

Kik vagyunk?

Digitális oktatási szakértők és szoftverfejlesztők, akik követik a trendeket és innovatív megoldásokat kínálunk az általunk készített tananyagokban és rendszerekben. Már X éve foglalkozunk digitális képzésekkel, komplex e-learning tananyagok készítésével és rendszerek bevezetésével.

A Klippe Learning csapata elkészíti számodra azt a digitális oktatási és tanulási megoldást, amit megálmodtál – vagy megálmodjuk helyetted, ha nem tudod, hogy pontosan mire van szükséged. Saját tartalom, kreatív és motiváló módszerek, hozzád alakított platform.

Hol érsz el minket?

Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e-learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, vedd fel velünk a kapcsolatot:
írj nekünk a jobb oldali űrlapon keresztül!
vagy hívj fel minket:
vagy írj email-t:

        Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e‑learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, írj nekünk!