+ 36 20 333 52 40

xAPi, cmi5, IMS CC: a legújabb e-learning szabványok

Nagyon sok szervezet használja még mindig a SCORM-ot, pedig az új szabványok számos előnnyel járhatnak a tanulásirányítók és a tanulók számára is. Éppen ezért fontos tisztában lennetek az egyes e-learning-szabványok sajátosságaival, hogy melyiket milyen célokhoz érdemes választani. Műhelyposztunkban a három legfontosabb alternatíva, az xAPi, a cmi5 és az IMS CC tulajdonságait, előnyeit és hátrányait mutajuk be. 

A legelterjedtebb, SCORM szabványról ebben a műhelyposztban írtunk.

Fontos kérdés az e-learning szabvány?

Nem számít az e-learning szabvány, ha mindössze egyetlen tanfolyamotok van, amihez konkrét felhasználókat adtok hozzá, és nincs szükségetek tanulási adatokra. Minden más esetben azonban érdemes megfontolni, melyik szabványt választjátok. A szabványok ugyanis segítenek a tanulók előrehaladásának nyomon követésében és az oktatás hatékonyságának ellenőrzésében. Segítségükkel a felhasználó érdeklődése alapján személyre szabottan alakíthatjátok a számukra kínált modulokat, illetve a tanulók széles köre számára egységes tanulási élményt teremthettek.

A szabványok következetes tervezési gyakorlatot biztosítanak a fejlesztők számára, így a modulok átadásának meghatározott formátuma lesz, és a design illetve a tanfolyam vázlata is egységes, ami segíti a tanulókat a könnyű navigációban. A szabványok a fordítási munkát is megkönnyítik, illetve segítenek abban is, hogy a modult több környezetben is elérhetővé tegyétek, ugyanazt a nézetet biztosítva a tartalomról mindenféle eszközön, amivel időt és költséget takarítotok meg a szervezet számára.

És most lássuk, milyen szabványok közül választhattok!

e-learning rendszer választás

Mi alapján válasszak e-learning rendszert?

Hogyan szűkíthetitek a keresést, ha több száz különféle lehetőség létezik? Vajon érdemes egyszerűen a leglátványosabb vagy a legnépszerűbb szoftvert választanatok? Műhelyposztunkban körbejárjuk azokat a fontos tényezőket, amelyeket érdemes figyelembe vennetek az e-learning rendszer kiválasztásakor.

Olvass tovább!

xAPI: a következő évek meghatározó szabványa?

Az xAPI (experience API) vagy régebben Tin Can már 2013 áprilisában megjelent, de eltartott egy darabig, amíg viszonylag széles körben elterjedté vált. Modern és rugalmas, megszünteti a régebbi szabványok számos korlátozását. Ez egy nyílt forráskódú API (Application Programming Interface – alkalmazásprogramozási interfész), amely támogatja a mobilos tanulást, a fejlett riportolást, a szimulációkat, a virtuális valóságot, az összetett játékokat, az élményalapú tanulást, a közösségi tanulást, az offline tanulást és a kollaboratív tanulást, amivel az elkövetkező évek meghatározó szabványának ígérkezik. 

Az xAPI segítségével a tanulók az erre kifejlesztett tananyag mellett a más tanulókkal való interakciókból és még sokféle más tartalomból is szerezhetnek tudást. Ezek az interakciók bárhol megtörténhetnek, és mindenütt rögzíthetőek. Amikor egy tevékenységet rögzíteni kell, az alkalmazás biztonságos úton küldi az adatokat egy tanulási nyilvántartási tárolónak (Learning Record Store, LRS). Az LRS létezhet önállóan vagy egy e-learning rendszeren belül is.

Az xAPI előnyei

Széleskörű nyomon követés

Az xAPI utasítások szerkezete főneveket, igéket és tárgyakat használ, így szinte bármilyen tevékenységet rögzíteni tud. A nyomon követés az e-learning rendszeren kívül is, minden platformon és eszközön lehetséges, amit a tanuló használ. Azonban ha szeretnék, a tanulók tikosíthatják az adataikat.

Rugalmas tanulási életút

A tanulási nyilvántartási tárolók (LRS-ek) meg tudják osztani az adatokat, így a tanulói tapasztalatok átmenthetők egyik LRS-ből a másikba. A tanulóknak lehetnek saját személyes adattárolóik, amelyekben személyes tanulási információik vannak. Ezeket a különböző szervezetek között is lehet szállítani.

Minden eszközt támogat akár offline is

Bármilyen engedélyezett eszköz képes xAPI-nyilatkozatokat küldeni, például mobiltelefonok, hardveres szimulációk, elektronikus játékok vagy akár orvosi eszközök. Nincs szükség állandó hálózati kapcsolatra, az alkalmi kapcsolódás is elegendő.

Az xAPI hátrányai

Teljesítménymérés beállítási nehézségei

Nehéz feladat a teljesítménymérés beállítása és a különböző tanulási tevékenységek révén történő fejlődés mérése. A puszta jelentés arról, hogy a tanuló csinált valamit, nem mutatja meg, hogy az adott tevékenységnek volt-e hatása a tudásra vagy a teljesítményre.

Felesleges adatok

Az adatok kontextus nélkül értelmetlenek. Ha tehát nincs tervetek arra, hogy a tevékenységet hogyan hozzátok összefüggésbe a teljesítménnyel és a kontextussal, akkor az xAPI nem érvényesül jól.

Mikor érdemes az xAPI-t alkalmazni?

Az xAPI izgalmas új lehetőségeket kínál a képzési tartalom nyomon követésére és kezelésére, és nem korlátozódik a szigorúan a tananyagfejlesztő programokra és az e-learning rendszerekre. Azonban ha főként hagyományos e-learning-tartalmakat fejlesztenétek és kizárólag e-learning rendszeren keresztül juttatnátok el a tanulókhoz, akkor az extra konfiguráció és az eltérő módszertan miatt lehet, hogy nem az xAPI a legjobb választás a számotokra.

xAPI

cmi5: híd a SCORM és az xAPI között

A cmi5 szabvány 2016 júniusában jelent meg. Ez egy xAPI-profil, amelyet először az e-learning szabványosítás egyik legkorábbi szereplője, az AICC javasolt az xAPI bonyolultságának feloldására. Az xAPI ugyanis számos különböző felhasználási esetet tud támogatni, de egy adott felhasználási esethez szükség van egy sor extra szabályra, amit profilnak hívunk. A cmi5 profil kifejezetten arra a felhasználási esetre készült, amikor a tanuló a tanulási tartalmat vagy tevékenységet az e-learning rendszer felületéről indítja el.

A cmi5 szabványt ma már a legtöbb e-learning platform elfogadja. Sokkal egyszerűbb, mint a régebbi és ambiciózusabb szabványok, például akár a SCORM 2004. Egyszerűsíti és javítja az xAPI használatát bizonyos funkciók korlátozásával és korlátozó szabályok hozzáadásával, ami a legtöbb potenciális felhasználó számára előnyös. A cmi5 híd a SCORM és az xAPI között, célja, hogy mindkét szabványból kihozza az e-learning rendszerek számára a legjobbat.

Érdemes a cmi5-t választani?

Bár a kompatibilitás érdekében a cmi5 korlátozza az e-learning rendszerekben megjelenő adatok egy részét, a háttérben továbbra is ott az összes adat. Nagyszerű középút ez azok számára, akik ki akarják használni az xAPI előnyeit, de nem állnak készen arra, hogy a teljes e-learning infrastruktúrájukat átalakítsák .

Technikai szempontból a cmi5-nek igazából nincsenek hátrányai. Bár még mindig fejlesztés alatt áll, már elég elterjedt, és ma már minden nagy tananyagfejlesztő eszköz is támogatja. Hacsak egyedi megfontolások vagy megváltoztathatatlan helyi adottságok nem indkolják más szabvány használatát, jó ötlet lehet ezt választani.

e-learning rendszerek összehasonlítása

E-learning rendszerek összehasonlítása

Az e-learning rendszerek olyan szoftverek, amely biztosítják a keretet a teljes e-learning folyamathoz. A piacon ma már jelentős kínálat van ilyen szoftverekből, ezért gyakran felmerül a kérdés, mi alapján érdemes választani közülük. Megpróbálunk segíteni.

Olvass tovább!

Az IMS Common Cartridge: van esélye?

A Common Cartridge szabványt 2008-ban az IMS, egy oktatási és kereskedelmi szervezetekből álló nonprofit konzorcium dolgozta ki annak érdekében, hogy biztosítsa a különböző online oktatási tartalmak és a lehetséges tárolók közötti átjárhatóságot. Az IMS CC nem versenytársa és nem alternatívája a SCORM-nak. Egyszerűen megkönnyíti az átjárhatóságot egy adott e-learning környezetben, azaz a harmadik féltől származó tartalmakat platform-specifikus formátumban teszi elérhetővé az oktatók számára.  

A Common Cartridge lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy különböző típusú tartalmakat kezeljenek, valós időben streameljék őket egy harmadik fél rendszeréből, és minden változást lássanak anélkül, hogy a tartalmat újra feltöltenék vagy fejlesztőcsapatot alkalmaznának a szükséges integrációk beállításához. A Common Cartridge mindenféle tanulási adatot továbbíthat az e-learning rendszerekbe, beleértve a metaadatokat, értékeléseket, weboldalakat, linkeket és fórumokat. Az oktatók közvetítők nélkül módosíthatják a tananyagot. Sajnos azonban viszonylag kisszámú tananyagfejlesztő eszközzel és e-learning rendszerrel kompatibilis, és nem rendelkezik túl részletes riportolási képességekkel.

Érdemes az IMS CC-t választani?

A Common Cartridge javítja a harmadik féltől származó tartalmak elérhetőségét a tananyagban, és a SCORM formátumú anyagok is zökkenőmentesen átkonvertálhatóak ebbe a formátumba. Azonban ha kizárólag a Common Cartridge szabványra szeretnétek támaszkodni, célszerű meggyőződnötök arról, hogy az összes e-learning eszközötök kompatibilis-e vele.

A legelterjedtebb, SCORM szabványt ebben a műhelyposztunkban jártuk körbe.

Segítségre van szükséged?

Ha szervezetednél e-learning rendszer bevezetésén vagy fejlesztésén gondolkodtok, de bizonytalan vagy, merrefelé indulj, keress minket, és segítünk kiválasztani a legjobb megoldást! Amennyiben korlátozottak az erre fordítható erőforrásaid, javasoljuk, hogy mindenképp vedd fel velünk a kapcsolatot, szakértő segítséggel ugyanis rengeteg munka és költség megtakarítható!

Ha hasznos volt ez az írás, kövess minket Facebookon vagy Linkedinen, hogy értesülj a legújabb cikkekről!

Illetve fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén! ⬇️

Klippe Learning

Kik vagyunk?

Digitális oktatási szakértők és szoftverfejlesztők, akik követik a trendeket és innovatív megoldásokat kínálunk az általunk készített tananyagokban és rendszerekben. Már éve foglalkozunk digitális képzésekkel, komplex e-learning tananyagok készítésével és rendszerek bevezetésével.

A Klippe Learning csapata elkészíti számodra azt a digitális oktatási és tanulási megoldást, amit megálmodtál – vagy megálmodjuk helyetted, ha nem tudod, hogy pontosan mire van szükséged. Saját tartalom, kreatív és motiváló módszerek, hozzád alakított platform.

Hol érsz el minket?

Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e-learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, vedd fel velünk a kapcsolatot:
írj nekünk a jobb oldali űrlapon keresztül!
vagy hívj fel minket:
vagy írj email-t:

        Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e‑learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, írj nekünk!