+ 36 20 333 52 40

Hogyan segítheti a sci-fi az e-learninget?

A sci-fi világa számtalan új utat nyithat meg az érdeklődő számára – a tanulásban és a megértésben egyaránt. A műfaj felhasználhatóságának témáját régről eredő viták veszik körbe; hogyan kelthető fel nemcsak a tudósok, de a diákok, a felnőttek figyelme is a tudomány iránt? Milyen módon használhatjuk fel ezt a művészeti ágazatot az oktatásban, a tanulók támogatásában? Miként segítheti a tudományos-fantasztikum az e-learning rendszerek hatásosságát?

A sci-fi igazán hatékony ötletforrás lehet az e-learning számára. Munkatársunk, Takács Petra műhelyposztjában bemutatja, hogyan meríthetünk új gondolatokat a fantázia és technológia fellegvárából, és hogyan érdemes ezeket beleépíteni a tananyagunkba.

A jövőről szól

1945-ben, közvetlenül a második világháború után, egy fiatal brit tiszt cikke jelent meg a Wireless World nevű folyóiratban. Ebben vázolta fel a világnak a űrbe kilőtt műholdak ötletét, hogy bármikor, vezeték nélkül kommunikálhassunk egymással a bolygón. Pontosan úgy, ahogy most is telefonálunk. Ugyanez a férfi egy 1974-es interjúban a számítástechnika fejlődéséről beszélt és 2001-re jósolt meg valamit, amit ma úgy hívunk: internet.

A világ a tisztet Arthur C. Clarke sci-fi íróként ismerte meg, mint a 2001:Űrodüsszeiai szerzőjét.

A sci-fi a jövőről szól. A képernyőn pergő, vagy a lapokban megbúvó tiszta fantázia. Ám ezek a fantasztikus ötletek nagyon gyakran és hamar a valóságunk részévé válnak. Pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy az ujjainkkal tudjuk majd irányítani a képernyőket és élő videóhívásokban vehetünk részt – ám Steven Spielberg prófétaian eljátszadozott ezzel a gondolattal a 2002-ben megjelent Minority Report című sci-fi filmjében, megelőzve az érintőképernyős telefonokat vagy élővideós alkalmazásokat, mint például a Skype.

A történetmesélés, mint a tanulás egy formája

A tudományos fantasztikus filmek mindig valamilyen történetet mesélnek el, ezek pedig az e-learningben is nagyon fontosak. Egy történeten keresztül sokkal könnyebben ismertethetünk egy tananyagot, hiszen átláthatóbbá teszi a tanuló számára a témát, és nem csak készségeket fog elsajátítani tőle, de motivációja is lesz a tanulás folytatására.

Minden jó sci-fi mögött van egy történet, amely egy egyszerű „mi lenne, ha” kérdéssel kezdődik:

Mi lenne, ha az űrben élnénk?
Mi lenne, ha utazhatnánk az időben?
Mi lenne, ha halhatatlanok lennénk?

Teljesen mindegy, hogy milyen nagyszerűek a speciális és vizuális elemek egy filmben, ha nincs mögötte jó sztori, semmit sem ér. Ez pedig határozottan igaz az e-learningre is.

A “mi lenne, ha” kérdések remek lehetőséget adnak arra, hogy a kereteken túl is gondolkodjunk, hogy új, a megszokottól eltérő dolgokat alkossunk. Ilyenkor használhatunk esetalapú forgatókönyveket, amelyek nem csak az új elsajátítását segítik, hanem akár a korábbi rossz beidegződések felülírását is.

immersive learning

E-learning a virtuális valóságban: az immersive learning

Az immersive learning jelentősen javíthatja az oktatás hatékonyságát azáltal, hogy kiaknázza az olyan technológiák erejét, mint a virtuális, a kiterjesztett és a vegyes valóság. De mit is jelent a magával ragadó tanulás? Mik az előnyei és hogyan érdemes belevágni a bevezetésébe?

Olvass tovább!

Határozzunk meg egy bonyodalmat, hogy a tanulók megoldhassák

A “ mi lenne, ha” kérdések következtében nem csak ötletek, hanem bonyodalmak is születnek:

Mi lenne, ha az űrben élnénk, de ellenséges életformákkal találkoznánk?
Mi lenne, ha utazhatnánk az időben, de ezzel felforgatnánk a téridőt?
Mi lenne, ha halhatatlanok lennénk, de a népességünk egyre csak növekedne?

A problémák látványosak és könnyen azonosíthatóak a filmekben, ám ez nem mindig igaz az e-learningre. Egy tananyagban általában rengeteg információt adunk meg egy tanuló számára, de az, hogy hogyan használják ezeket a forrásokat, nem mindig tisztázott. Mielőtt információk hadával öntenénk el a tanulóinkat mindig azonosítsuk számukra, hogy miért szükséges ezt megtanulniuk – ha meghatározzuk számukra a problémát, könnyebben meg tudják oldani.

sci-fi e-learning

Az akadályok leküzdése

Noha egyszerű és az egyik legelterjedtebb számonkérési módszer a tesztalapú megközelítés, ugyanakkor nem túl hatékony. Fontos, hogy a tanulóink ne csak feleletválasztós kérdésekkel találkozzanak a tananyagban, hanem saját megoldást igénylő vagy nyitott kérdésekkel is. Engedjük, hogy gondolkodjanak, hogy utánanézzenek a dolgoknak, majd beszámoljanak róluk.

A sci-fi történetekben a problémák leküzdése érdekében az emberek sokszor a túlélésért küzdenek, nehéz helyzetekben kell cselekedniük:

Le kell győznünk az idegeneket!
Helyre kell hoznunk a téridőt!
Meg kell mentenünk a bolygónkat!

Az emberek szeretik, ha kihívás elé állítják őket – alkalmazzuk ezt a tananyagok során is! Adjunk küldetéseket a tanulóknak, hogy megoldják a bonyodalmakat, állítsuk őket ellentmondásos válaszok közé. Előfordulhat, hogy nem kapnak egyértelmű választ, hogy nincs jó megoldás csak jobb, hogy a rossz válasz tűnik a tökéletes megoldásnak. Mutassuk meg a tanulóknak, hogy mi a különbség közöttük!

Ugyanakkor ne feledjük el, hogy egy kihívás akkor jó, ha megoldható. Engedjük meg a tanulóinknak, hogy kicsit ők is hősök lehessenek.

Szupertechnológiák

A sci-fi a legvakmerőbb és leglátványosabb technológiák színtere. A filmekben találkozhatunk a fénynél is sebesebb űrhajókkal, fénykardokkal, hologramokkal és időgépekkel, de a technológiai elemek nagyrésze nemcsak a mindennapjaink, hanem az e-learning szerves részévé is válik.

Többek között egyre gyakrabban jelenik meg a virtuális és kiterjesztett valóság az oktatásban is. A The New Media Consortium nemzetközi szakértői csoport jelentése alapján az olyan viselhető technológiák, mint például a Windows HoloLens, pár éven belül általánosan használható eszközökké válnak az iskolákban, ezzel forradalmasítva a tanulást és tanítást. Íme néhány példa ezekre:

  • Windows HoloLens – holografikus, felhasználói pontosság és teljesítménynövelő eszköz
  • Myo – karon viselhető gesztusfelismerő eszköz
  • MUV interactive BIRD – ujjon hordozható digitális irányítóeszköz
  • VR – a virtuális valóság 360 fokos videója közvetlenül a tartalomba helyezi a tanulót, így az agy úgy érzi valóban megtapasztalja a tanulást
e-learning vr sci-fi
gamification játék

Gamification az e-learningben

A gamification élvezetesebbé és könnyebben fogyaszthatóvá teszi az e-learninget, így a tanulók nagyobb lelkesedéssel és hatékonyabban sajátíthatják el a tananyagot. Ízelítőt adunk a játékosítás eszközeiből, és segítünk, hogyan érdemes elindulni.

Olvass tovább!

A történet vége

A tudományos fantasztikus történetek végén, a bonyodalmak feloldása után következik a jutalmak és következmények ideje – ne felejtsük el tudatni a tanulóinkkal is, hogy sikerrel jártak a tananyag elsajátításában. Biztosítsunk számukra jelvényt, bizonyítványt vagy szintlépést, hogy ők is büszkék lehessenek az elvégzett munkára!

A műhelycikk szerzője Takács Petra, a Klippe tananyagfejlesztője, innovatív oktatásmódszertani megoldások és technológiák kutatója.

Segítségre van szükséged?

Ha belevágnál az e-learning fejlesztésébe, de bizonytalan vagy, hogy milyen módszerekre és technológiákra lenne szükséged, keress minket, és segítünk kiválasztani a legjobb megoldást! Amennyiben korlátozottak az erre fordítható erőforrásaid, javasoljuk, hogy mindenképp vedd fel velünk a kapcsolatot, szakértő segítséggel ugyanis rengeteg munka és költség megtakarítható! 

Ha hasznos volt ez az írás, kövess minket Facebookon vagy Linkedinen, hogy értesülj a havonta megjelenő cikkekről!

Illetve fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén! ⬇️

Klippe Learning

Kik vagyunk?

Digitális oktatási szakértők és szoftverfejlesztők, akik követik a trendeket és innovatív megoldásokat kínálunk az általunk készített tananyagokban és rendszerekben. Már X éve foglalkozunk digitális képzésekkel, komplex e-learning tananyagok készítésével és rendszerek bevezetésével.

A Klippe Learning csapata elkészíti számodra azt a digitális oktatási és tanulási megoldást, amit megálmodtál – vagy megálmodjuk helyetted, ha nem tudod, hogy pontosan mire van szükséged. Saját tartalom, kreatív és motiváló módszerek, hozzád alakított platform.

Hol érsz el minket?

Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e-learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, vedd fel velünk a kapcsolatot:
írj nekünk a jobb oldali űrlapon keresztül!
vagy hívj fel minket:
vagy írj email-t:

        Ha szeretnél többet megtudni egyedi tananyagainkról, az e‑learning rendszerekről, a képzéseinkről, vagy árajánlatot kérnél, írj nekünk!